Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

   Cursillo: Először talán a szó magyarázatát kell(ene ) tisztázni, mielőtt erről a menüpontról beszélnék.
Akik olvasnak  , azok úgyis veszik a fáradtságot mit jelent, honnan ered, mik az előzményei ennek a mozgalomnak.
Ezt most mellőzném tehát.

                                           ***

Ami most engem foglalkoztat,  az az , hogy segítsem a saját imáimmal cursillós ff. testvéreimet, akik a 3 napos hétvégén együtt elmélkednek a hitről a szeretetről és reménykedve várják az örök 4. napot!

Mindezt most Egerben teszik .
Vasárnap ér véget ez a csoda, de szépsége és a magasztossága  örökre megmarad.
Örömteli szívvel várom haza életem párját, aki  elhatározta magát, hogy amit 2 éve meséltem neki, és életünkben változásként él meg azóta, vajon neki milyen lelkületet ad majd, sikerül- e neki is boldogabb, hittel teli gazdagabb életet élnie?

Imádkozom nemcsak érte, de a társaiért is, akik vele együtt tapasztalják meg az örömöt, és a Szentlélek áradását  ebben az együttlétben.
Mert kiárad a LÉLEK, megújul a világ azok számára, akik megízlelhetik a Cursillo igazi értékét, az egymásratalálás  zengő énekeiben.
Mennyi  boldog pillanat, érzékeny perc, vagy együtt átélt  félóra, vagy óra rejlik ebben a röpke 3 napban, midőn formálódik a lélek, érzőbbé válik a szív, és egyszer csak azt vesszük észre már az örök 4. napot éljük.
De ez már másról szól. Másként zenél és másak vagyunk magunk is!
Sokkal jobbak, szerethetőbbek, megértőbbek, toleránsabbak.
Hitben megerősödve ,és bízva Isten segítő szándékában megnyugszunk az Ő tenyerén.

Add Uram, hogy akik résztvevői a 63. egri Cursillonak, azok is tapasztalják meg mindazt , amit mi már átéltünk, hogy  színes, pompás  a világ ,  ha  Krisztusnak él!

                   "Jézus, életem erőm békém,
                    Jézus társam örömöm,
                    Benned bízom, Te vagy az Úr,
                    Már nincs mit félnem, mert bennem élsz,
                    Már nincs mit félnem mert Bennem élsz! "

                                                   De Colores!

 

Kazincbarcika; 2012. október 12.  21°°

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 51
Tegnapi: 153
Heti: 429
Havi: 1 882
Össz.: 626 683

Látogatottság növelés
Oldal: Cursillos hétvége 2012. október 11-14-ig Eger
Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével. - © 2008 - 2024 - es-szencia.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »