Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

 

  A lélekpillangó meséje.

 

Ezzel a   megható címmel  kaptam minap egy emailt,  a neten, ahol a HArmóniakártya kíséretében,

Már megszoktam hogy minden nap kapom az aznapra érvényes kártyában a jellemzést, milyen lesz a napom. Van amikor teljsen rám illenek a dolgok. de már nemigazán úgy hiszek benne, mint régebben.

Hiába!

Istenhez közel kerülni csak a tiszta hit által lehet, és az út ami eddig elvezetett, már letisztult  ,és üdévé vált a sok nyesegetés után a táj is.

Kezdem érteni életem értelmét, és ha arra gondolok, mennyiféle feltevés látott napvilágot életemben mígnem rátaláltam igazi értelmére,  elég sok oldal telne meg az útkeresés  közben talált és olvasott írásokkal.

Azért nem adtam fel teljesen ezoterikus írások olvasását sem. Úgyhogy elolvastam, mit takar ez a szépen hangzó szó..
                                         LÉLEKPILLANGÓ

Ízlelgettem, majd elolvastam a mese aznapi részét. Visszanézve a napokat, láttam, hogy egészen Karácsonyig visszanyúlva kell megnézni  a mesét. Így nyer értelmet csak a szándék.

Ezt csak érinteni szerettem volna, hogy újabb szépséget vigyek az Útkereső, vagy az Úton járó felé.

A keresőbe beírva elénk tárul a csoda, ami meghatározhatja további átalakulásunk útját.

ÖRÜLNÉK, HA EGYRE TÖBBEN ÉREZNÉK MEG A KICSI PILLANGÓ ÉLETRE KELTÉNEK TITKÁT, S AZONOSULNI TUDNÁNAK A TÖRTÉNETTEL  IS.!

Jó Metamorfózist  kívánok mindenkinek!

Szeretettel: A lélekpillangók   egyike  ...

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 64
Heti: 367
Havi: 2 477
Össz.: 624 584

Látogatottság növelés
Oldal: Lélekpillangó
Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével. - © 2008 - 2024 - es-szencia.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »