REMÉNYIK SÁNDOR: JÓZSEF AZ ÁCS AZ ISTENNEL BESZÉL
MAGASSÁGOS!
Te tudod: nehéz ez az apaság,
amit az én szegény vállamra tettél
.Apja volnék-és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek-...ha szemébe tekintek,
benne ragyognak Nap Hold Csillagok
Anyja szemei, s a Te szemeid.
Istenem, a Te szemeid azok
Gyönyörűséges és szörnyű szemek
Oly ismerősek és oly idegenek...
Ez az ács műhely... ezek a forgácsok...
mit tehettem érte?... Mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
mégis rá fogják majd a kalapácsot
Úgy félek: mi lesz?
Most is ,ki tudja merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog műhely,
tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó jó volt vele Egyiptomba futni
s azután is óvni lépteit.
Fel a templomig Jeruzsálemig
míg egyszer elmaradt.
Ó jó volt , míg parányi rózsaujja
borzolta szürkülő szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja
s most olyan más az útja...
Vezetném, és ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár
Magasságos!
De ki tudja, A TE ösvényedet?...
Te vagy az ATYJA- én senki vagyok.
Az evangéliumban hallgatok...
S hallgat rólam az Evangélium.
***
HÁLA
SZERETLEK,
Nem mert megtanítottak mondani,
nem, mert szívem
sugallja ezt a szót,
nem mert a hit szava
meggyőz, hogy szeretet vagy.
és nem is csak azért,
mert meghaltál értem.
SZERETLEK,
mert behatoltál életembe,
jobban , mint a levegő tüdőmbe,
jobban mint a vér ereimbe.
Te behatoltál
oda, ahová senki sem tudott behatolni, amikor
senki nem tudott rajtam segíteni,
valahányszor senki sem tudott
megvígasztalni.
Mindennap szóltam hozzád
Minden órában néztelek,
arcodból olvastam ki
a választ,
szavadból
a magyarázatot,
szeretetedből
a megoldást.
SZERETLEK
mert annyi éven át
velem éltél
és én belőled,
törvényed volt az italom,
s észre se vettem,
Belőle táplálkoztam.
megizmosodtam,
tudatlan kisded-módra,
aki anyja emlőjét szopja,
de még nem tudja őt
édes nevén szólítani.
Add, hogy hátralévő időmben
-legalább egy kicsit-
hálás legyek neked
ezért a szeretetért,
amivel elárasztottál,
és amitől kitör belőlem
a szó:
SZERETLEK
Chiara Lubich/